A hétszeres világbajnok a Sport Bild hasábjain párhuzamot vont önmaga és Vettel között. „Noha sohasem dolgoztam együtt Sebastiannal, a hozzáállásunk, a beállítottságunk nagyon hasonló. Talán bizonyos dolgokban engem másolt, de jó ideje már teljesen a saját útját járja. A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Erről szól a sport. Szóval miért is lenne ezzel bármiféle problémám? Szerintem jó, ha olyasvalaki dönti meg ezeket, akit már hosszú idő óta jól ismerek, és akit kedvelek. Ilyen tekintetben tehát nincsenek aggályaim” – fogalmazott Schumacher.
Szonda Hunor Szentliga Versenyző
Hozzászólások száma : 1854 Join date : 2008. Oct. 17. Age : 31 Tartózkodási hely : Sepsiszentgyörgy
A Rush sikerének árnyékában kevesebb szó esett Paul Crowder új dokumentumfilmjéről, mely a „1” címet viseli, pedig nagyon jelentős témát dolgoz fel: a 1 azt a folyamatot mutatja be, melynek köszönhetően a Formula-1 biztonságosabbá vált a hetvenes évek sorozatos haláleseteit követően. A film középpontjában az áll, hogyan harcoltak maguk a versenyzők a saját biztonságukért, aminek köszönhetően a hetvenes évek végétől kezdve rohamosan csökkenni kezdett a tragédiák száma. A film narrátora a többek közt a Becstelen brigantyk és a Prometheus című hollywoodi kasszasikerekből ismert Michael Fassbender, de természetesen számos ismert Formula-1-es személyiség, többek közt Bernie Ecclestone, Max Mosley, Michael Schumacher, Jackie Stewart, Emerson Fittipaldi, Sebastian Vettel, Jenson Button, Lewis Hamilton, Mario Andretti, Nigel Mansell, Niki Lauda, John Surtees és Damon Hill is felbukkan az alkotásban, melyben a FOM hivatalos felvételei mellett ritka amatőr felvételek is megtalálhatóak. Itt nezheto -> http://www.moovie.cc/ugras-filmhez/137085
RedDog Szentliga Versenyző
Hozzászólások száma : 2599 Join date : 2008. Oct. 13. Tartózkodási hely : Over and out!
Sokan kérdezitek, hogy az M1-en közvetített Forma-1-es időmérők és futamok, a külhoni magyarok számára is elérhetők-e. Szeretnénk jelezni, hogy az MTVA, a Forma-1 sugárzási és terjesztési jogaival kizárólag Magyarország területére rendelkezik. Legnagyobb bánatunkra határon túlra élőben sem broadcast, sem online nem sugározhatunk.
DE!
Pénteken, az M2-n felvételről sugárzott szabadedzéseket (ami például most 15 perc múlva kezdődik), valamint szintén az M2-n látható szombati időmérő ismétléseket, és a vasárnapi futamismétléseket nem vagyunk kötelesek geoblokkolni, így azok határainkon túlról is megnézhetők.
(ugyanez volt a nemrég véget ért téli olimpiával is Szocsiból!) (az MTV állításával ellentétben az M2-n ma a második szabadedzés is blokkolva volt!)
Én remélem, hogy az M2-n legalább megoldódnak az ismétlések és regisztráljon mindenki ide: http://broadsport.eu/ Élő sportközvetítések találhatóak itt, viszonylag jó képminőségben majd itt lehet élőben követni az M1-et! Végső esetben ott van az nCore is utólag letöltve ... Egyébként a román Digi és a TVR1 sem közvetíti idén, csak a Dolce Sport! Most néztem meg az előzetes műsortervet a fentebb belinkelt oldalon, már be is van téve a listába a szombat és vasárnap kora reggeli F1 is! Fogjuk tudni nézni!
Jocky Szentliga Versenyző
Hozzászólások száma : 249 Join date : 2013. Aug. 08. Tartózkodási hely : SepsiSzentGyorgy